Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese , Tóth Karolina elmondta: a gyerekmentővel és helikopterrel a helyszínre érkező mentők már csak azt állapíthatták meg, hogy a két kicsi „az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket” szenvedett.
Molnár Tibor, a helyi polgármester az MTI-nek azt mondta, tudomása szerint egy ágybetétet lobbantottak lángra a gyerekek, de beleakadtak annak rugóiba.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügy körülményeinek tisztázására szakértők bevonásával nyomozást rendelt el.
