Bojkottálhatják a fideszesek a Magyar Nemzetet és a Hír Tv-t

A Népszabadság tudósítója szerint a

Fidesz-frakció zárt ülésén azt ajánlották a képviselőknek,

hogy ne nagyon nyilatkozzanak a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek.

A lap forrása szerint ez nem hivatalos bojkott, de majdnem az. Az ülésen szóba került Kövér László interjúja is, amiben ellenzéki médiának nevezte a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó lapot és televíziót, a napilap szerint egyenesen Rogán Antal ismertette a házelnök állításait. Azt viszont nem írják, hogy Rogán tanácsolta-e a képviselőknek a bojkottot.

Mivel ez az információ egy zárt frakcióülésről került ki egy meg nevezett forrásra hivatkozva, elképzelhető: mindössze arról van szó, hogy a Simicska-ügyben is megosztott párt egyik, Simicska-ellenes része üzent most a korábban Fidesz-közelinek számító, és pártban még mindig befolyással bíró üzletember fideszes híveinek.

Mint ismert, a Magyar Nemzet hétfőn publicisztikában válaszolt Kövér László állításaira, azt írták,hogy „értjük, hogy lapunk tulajdonosa, aki nemrég még a Fidesz egyik tekintélye volt, ma a pártban közgyűlölet tárgya. Ha azonban ez a kizárólagos viszonyítási pont a 77 éves Magyar Nemzethez vagy a magyar hírtelevíziózásban úttörő Hír Televízióhoz, akkor nem közügyekről, hanem sérelmi politikáról beszélhetünk csupán. Ami természeténél fogva kicsinyes és rövidlátó” index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű