Itt és most be kell vallanom, hogy
nem értettem a jégkoronghoz: középiskolás koromban kézilabdáztam, ebben a műfajban bíráskodtam, a hokiban szülőként voltam jelen, most azonban nagyképűség nélkül elmondhatom, hogy több mint két évtizeddel ezelőtt megmentettem a megyeszékhely számára a XXI. század sportját. Nem bántam meg, s ma is melengeti a szívemet ez a történet. Az én időmben elérhetetlen álom most, a magyar bajnoki címmel beteljesült. A nehéz, fájdalmakkal és örömökkel, bukásokkal és diadalokkal megtett út végére értünk: a Miskolci Jegesmedvék felnőttkorba lépett, erőssé vált és bajnok lett, sőt reményeim szerint a Mol Ligát is megnyeri a csapat.
Akár egy „össznépi” játék kérdése is lehetne: tegye fel a kezét az, aki pontosan tudja, hogyan született meg a Miskolci Jegesmedvék név? Az elsőként nyilván dr. Puskás Gábor állatorvos-klubelnök jelentkezne a válasszal.
– A Miskolci Kinizsi, majd a Miskolci Hoki Club elnevezések – már elnézést – szocreál elemeket tartalmaztak, nekem egyik sem tetszett – folytatta a sportág volt helyi első embere. – Ekkor kibújt belőlem az állatorvosi vénám: tudtam, hogy a jegesmedve az az állat, amelyik szó szerint a jég hátán is feltalálja magát, napról napra bizonyítja életrevalóságát. A jegesmedve nagy és erős lény, ugyanakkor szeretetre méltó, sőt aranyos négylábú, amelyet lehet becézni, bocsnak hívni, a kabalafigurát babusgatni. Először csak eljátszottam a gondolattal, majd egyre erősödött bennem az, hogy nekünk a Miskolci Jegesmedvék nevet kell választanunk. Ez a klub tehát, ha úgy tetszik, az én szellemi termékem, a saját gyerekem, amelynek megszületésénél a köldökzsinórt is volt szerencsém elvágni. A jegesmaci hasonlattal élve: tizenkét esztendős elnökségem alatt vezető társaimmal, a szakmai stáb tagjaival, a szülőkkel, a játékosokkal, a szponzorokkal, a szimpatizánsokkal, a nézőkkel – hiszen a lelátó népe nélkülözhetetlen – együtt bizonyítottuk be, hogy van bennünk életösztön. A felsoroltakkal sínre tettük az utánpótlás-nevelést is, ehhez megkaptuk a városháza nélkülözhetetlen segítségét, támogatását is. Az akkori tárgyi és anyagi körülményeinket pedig inkább hagyjuk, ha ezekre gondolok, egyszerűen kiráz a hideg…Észak
