Miskolc. A bálványfák kivágása nem gond

„A bálványfát nyugodtan ki lehet vágni, sőt

fontos visszaszorítani a terjeszkedését” – jelentette ki Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport tagja. „Ez egy tájidegen, káros fajta, ahol megjelenik, tönkremegy az erdő” – fogalmazott. Hozzátéve, ez a fa csak tüzelőnek jó.

Azzal azonban, hogy a fák gyökere veszélyeztetné a támfalakat, nem értett egyet: „A gyökérzet általában megfogja a földet, éppen ezért csúszáskor sokszor ezt alkalmazzák, mert költséghatékony megoldás.”

Nemes Zoltán, a Vár-Kert Műszaki Tervezési Kft. ügyvezetője is így gondolja. Cége még 2010-ben készített terveket az Avas rekonstrukciójára, de ezek az engedélyezési szakaszban elakadtak. Az elképzelések közt azonban szerepelt fakivágás, egészen pontosan az átkötő sétányon 16, a park területén pedig további 24 lombos és örökzöld növény eltávolítását javasolták. Illetve ezek helyett 109 fa ültetését is betervezték. Az ügyvezető szerint próbáltak minél kevesebb fakivágást betervezni, épp a gyökérzet talajmegtartó-képessége miatt.

Az ügyvezető azzal is egyetértett, hogy a bálványfák kivágása nem gond, sőt ezek pótlása nem is kötelező, van, ahol rendelet tiltja a telepítésüket. Északmagyar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű