A frakcióvezető 41%-a elég szerény teljesítmény a gyakorlatilag ismeretlen M. Helga 35%-ával szemben, szóval ne legyen büszke sem a választási eredményére, sem a körzetéért végzett munkájára

kissj

Tisztelt képviselő úr!Amint láthatja a

csatolt képen, „barátunk” kezd divatot teremteni, követői akadtak, hisz hála a rendészetnek, akik

valahogy sosem veszik észre, precedenst teremtett a díszburkolaton ingyen parkolásra, na meg a zöld terület
kigyomlálására. Igen ez az Ön körzete, még ha nem is
aratott fényes győzelmet, a frakcióvezető 41%-a elég
szerény teljesítmény a gyakorlatilag ismeretlen M. Helga
35%-ával szemben, szóval ne legyen büszke sem a
választási eredményére, sem a körzetéért végzett
munkájára.
Elárulja, hogy az a barmolás, amit az Európa téren végeztek,
meg az ottfelejtett törmelék meddig ékesíti még a tourinform és a Miskolc Café közvetlen környezetét? (2 fotó csatolva)
Egyszer ellátogathatna erre megtekinteni, épületes
látvány, mondhatom, ezzel a teljesítményükkel kellene
dicsekedni, nem az intelligens térfigyelővel, ami egyébként
egy jottányival sem lesz intelligensebb, mint akik
üzemeltetik majd. Ez a sztenderd a következő öt évre, vagy lesz még ennél lejjebb is?
Ugye a teret virág helyett továbbra is gaz borítja majd
egész nyáron?
Tudja, ha vendégeim érkeznek Miskolcra, szégyenkezem
Önök helyett is.

Üdvözlettel,
egy 11. választókerületi polgárDSCN9990

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű