Hogyan hangzott volna, hogy Hódmezővásárhely, vagy Jászfelsőszentgyörgy várni fog? Miskolc két szótagos, így pont kijött…

schuster lorant

Milyen nagyobb miskolci rendezvényeken

vett részt a P. Mobil?
− Az 1973-as popfesztivál tizedik évfordulóját a salakmotorpályán rendezték meg, amelyre persze meghívtak bennünket. Mareczky István, aki az István, a király királydombi előadásán az őrtoronyban még az alabárdosokkal kártyázott, egy szerdai napon Münchenből felhívta Kékesi „Bajnok” Lászlót, hogy a szombati jubileumi előadásra szerezzünk dobost, mert nem jön haza Németországból. Telefonom nem volt, Kékesi rohant a hírrel hozzám, a Koszorú utcába. A válságstáb tanácskozásának eredményeképpen Gyenizse András jelentette a megoldást, aki állandóan a zenekar körül lógott, és ismerte a műsort. Ő viszont éppen katonaidejét töltötte. Szerencsére a Honvédség katonazenekarában játszott, így le tudott lépni. Mareczky disszidálásának a híre hamar elterjedt, a szakma már temetett minket. Ennek ellenére, mintha mi sem történt volna, lejátszottuk a bulit. A harmincötödik évfordulóra is meghívott minket Miskolc város szocialista vezetése. Fedor Vili kulturális alpolgármesterként kérdezte, hogy elvállaljuk-e az ünnepi műsort, jelképes kitüntetést is kapna a zenekar. Persze, hogy elvállaltuk: egyrészt nem párttaggyűlésre megyünk, a kitüntetést pedig megérdemeljük. A kétnapos rendezvény kapcsán egyébként több botrány is volt. Az első napon egy színházi előadás keretében két számot játszottunk, másnap, a miskolci sportcsarnokban pedig teljes koncertet adtunk. Rögtön a kezdéskor Póka lerobbantotta a Republic basszuscuccát, így egy számot kénytelenek voltunk a nélkül játszani. A másik a díjátadáskor történt, amikor Egon – amúgy jóindulatúan – Kádárt parodizálta. Egyébként is elemében érezte magát: boldog-boldogtalannak szétosztogatta azokat a gitárt ábrázoló emlékplaketteket, amelyeket a rendezők az illusztris vendégeknek szántak, így pont nekik – közöttük Horváth Charlie-nak – nem jutott volna, ha az enyémet nem kérik kölcsön. Fedor Viliék jelezték, hogy Hiller István kultuszminiszter is meglátogatja a rendezvényt, s tartottak a találkozásunktól. Ehhez képest már messziről, barátságosan üdvözölt. Persze, mert nem tudták, hogy négy éven keresztül – ő szocialista, én MIÉP-es színekben – egymással szemben ültünk a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságában. Cikk itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű