A korszak Miskolc egy virágkora, melyben a város és annak közélete is felpezsdült

1939 karabelyos peter evangelikus templom a varbol

Bár a „Nagy-Miskolc” koncepció ebben az időszakban még

nem valósult meg (azaz a városi közgyűlés nem bólintott rá), mégis nagy fejlesztések mentek végbe: 1926-ra megépült a Búza téren a vásárcsarnok, bérházak épültek a Tízes honvéd közben (az akkori Déryné utcán), új járványkórház épült a megyei kórház mellett, 1927-ben adták át a Zenepalotát, 1929-ben a lillafüredi Palotaszállót, ezen kívül iskolák, utak, közművek is épültek. A város rendezte a Búza téri görög katolikus templom és a Csabai kapu könyékét, bővítették és korszerűsítették a színház épületét. Csabán felépült a zsidó kórház, amely később a művésztelepnek adott helyet, kialakították a népkerti sporttelepet és a Vigadót, felújították a Korona szállót, 1929-ben átadták az Erdészeti palotát, 1934-ben a fából készült avasi kilátót, 1937-ben a Postapalotát.
Tehát elmondható, hogy a korszak Miskolc egy virágkora, melyben a város és annak közélete is felpezsdült. Cikk itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű