A miskolci önkormányzat és a MultiCasa Consulting
Kft. egyébként már régóta perben állt egymással, ha az eljárást hosszú ideig szüneteltették is, az idő tájt, amikor úgy tűnt, megépül a szálloda. Amikor látszott, hogy ez reménytelen (2010-ben), folytatódott a per: az önkormányzat úgy döntött, hogy elállnak az 1997-es adásvételi szerződéstől. Dr. Hegyeshalmi Zoltán szerint erre az önkormányzatnak megvolt a jogalapja, hiszen a MultiCasa (ha véleményük szerint önhibájukon kívül is) nem teljesítette a vállalt kötelezettségét, azaz nem épült fel a szálloda. A cég azonban addigra több mint egymilliárd forint értékben végzett építési munkálatokat az épületen. Az épület forgalmi értékét a szakértők 700 millió forintban állapították meg, így ennyit kért a MultiCasa elszámolásként az önkormányzattól az épületért.
Az önkormányzat ekkor indított felszámolást a MultiCasa Consulting Kft. ellen, mivel a cég tartozott úgy 5 millió forint építményadóval. A perben ezek után már nem Hegyeshalmi Zoltán képviselte a céget, hanem a felszámoló. Az önkormányzat lemondott az épület tulajdonjogának megszerzéséről, a felszámolóval sikerült megállapodniuk, ennek részleteiről azonban az ügyvéd nem tud. Mindenesetre a per megszűnt.-íeja a mai Észak.
