Telt ház előtt lépett fel a hivatalos
városi ünnepségen az Állami Népi Együttes a Mühában. A nagyszabású előadás előtt beszélt Kriza Ákos a megjelentekhez. A polgármester azt mondta: a kultúra szabadsága érték, amit védeni kell. A magyar kultúra védelme az is, hogy például a Vereckei-hágón felállított honfoglalási emlékművét időről időre lerombolják, majd a magyarok helyreállítják.
– A kultúráról Miskolcon nem lehet elfogultság nélkül beszélni – fogalmazott a polgármester. A város erejét jelzi, hogy megújult a lillafüredi függőkert és a diósgyőri vár. Kriza Ákos elmondta, hogy ebben az évben folytatódnak a kulturális beruházások: rendbe hozzák a belvárost és a történelmi Avast, de jelentős összegeket költenek a szabadidős helyszínekre: például a tapolcai strandra.
– Miskolc felismerte értékeit, a kulturális javakban rejlő lehetőségeket és igyekszik azokat a városban élők javára kihasználni – zárta ünnepi beszédét Kriza Ákos. minap.hu
