Úgy gondoltuk, hogy a boltok bezárása és

a házhozszállítás korlátozása nem elég, vasárnap még így is sok család azt tervezi, hogy nem marad otthon, hanem mászkál össze-vissza” – indokolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A kereszténydemokraták éppen ezért a templomokat is bezáratnák.

„Ráadásul Istenre is gondolnunk kell – annyi helyről szólítják meg minden hétvégén, hogy nagyon kevés időt tud tölteni a fiával” – fejtette ki a terveket Semjén, majd hozzátette: az ötleteket azért nem vitatták meg nagyobb fórumon, mert úgyis lett volna valaki, aki nem ért velük egyet, ráadásul maga Semjén úgysem megy sehová vasárnaponta.

„Folyamatosan imádkozunk, nehogy Orbán Viktornak valami olyan baja essen, amitől nem tudja ellátni a miniszterelnöki feladatokat” – nyilatkozta Semjén Zsoltra utalva Erdő Péter bíboros.