Miskolc. .Azt is megtudta tőlük, hogy 11 szúrással, brutális módon ölték meg a szomszédját, aki rendkívül jó lélek volt

Az egyik szomszéd, Madai Sándor

az Észak-Magyarország érdeklődésére vasárnap délelőtt elmondta: jól ismerte az áldozatot, mint mondja, bejárt hozzá. De nem csak ő, rajta kívül sokan, hiszen háztartásigép-szereléssel foglalkozott, két asszony pedig mindig nála ebédelt. Rendszeresen hordták hozzá a szerelni valót, időnként a fia is megjelent nála ilyen gépekkel, amelyeket aztán az apa megjavított, utána pedig árulta is azokat.
Sándor elmondta: a többi szomszédot már szombaton kihallgatták a rendőrök, ő nem tartózkodott otthon, őt most fogják, mondták neki a rendőrök, akikkel a boltban találkozott. Azt is megtudta tőlük, hogy 11 szúrással, brutális módon ölték meg a szomszédját, aki rendkívül jó lélek volt. – „Mindenkin segíteni akart, szerintem ez lett a veszte. Én figyelmeztettem is, hogy egyszer agyon fogják ütni, mert csapatostul jártak be hozzá. Hát ez lett a vége” – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű