Rémálommá vált az egyházi esküvő régen várt napja

A következő sorokat kaptuk az elkeseredett családtól karácsonykor: bár a hivatalos, lepecsételt házassági engedélyt is kiállítottak a pár számára Pécsett, a templomi esküvő előtt pár órával a papok „hivatkozni kezdtek a menyasszony korábbi, már polgárjogilag érvénytelenített házasságára. Ezzel kapcsolatban több ízben, a lelki felkészítő beszélgetéseken és a hivatalos házassági engedély kiadásakor is biztosították a jegyeseket, hogy mivel a menyasszony előző házassága polgárilag köttetett, egyházi esküvő nem volt, ráadásul azt a korábbi házasságot már hivatalosan, polgárjogilag érvénytelenítették, ezért a mostani templomi esketésnek nincs semmilyen akadálya.”

„Mindezek ellenére – szól a levél – közvetlenül az esküvő előtt, amikor a templom már feldíszítve állt, a rokonság egyes tagjai több száz kilométeres távolságból megérkeztek, a kis koszorúslányok izgatottan várták a jeles eseményt, csakúgy, mint a fiatal pár életük legfontosabb napját (…)” az eskető pap megtagadta a jegyespár összeadását.

Mivel az eset igen fájdalmasan érintette a párt és szeretteiket, lapunkon keresztül is feltették a kérdést: miért adtak ki hivatalos, lepecsételt házassági engedélyt számukra az egyházi esküvőhöz, ha annak akadálya volt? Miért csak az esküvő előtt órákkal közölték ezt velük? Cikk itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű