Gyurcsány Ferenc szerint pontatlanok azok az információk,
hogy ő, Paul Lendvai és André Goodfriend egy pénteki konferencián azt latolgatták, milyen lehetne egy Orbán Viktor nélküli kormányzás a Fidesz-KDNP részvételével. Minderről több jobboldali újságban és portálon jelentek meg információk, sőt Bencsik András Facebook-oldalán hívta fel a miniszterelnök elleni puccs veszélyére a figyelmet. A Demokrata főszerkesztője szerint Orbán Viktor gyengítése nem helyes, neki egyébként nincs alternatívája.
Vasárnap a Fullánk.com-on jelent meg, hogy a pénteki konferencia informális beszélgetésében azt latolgatták: Orbán helyett Navracsics Tibor, Pokorni Zoltán esetleg Varga Mihály személye elfogadhatóbb lenne a kormányfői székben – és így elindulhatna valamiféle párbeszéd, ami már régóta hiányzik a magyar belpolitikában és a nemzetközi kapcsolatokban.
Ezzel szinte egyidőben Bencsik András Puccsot terveznek Orbán Viktor ellen címmel jelentetett meg bejegyzést. Ő úgy értesült: a konferenciát követő zártkörű háttérbeszélgetésen hangzott el, hogy Orbán Viktort kellene a miniszterelnöki székből eltávolítani, ami szerintük belső konspirációval kivitelezhető. A helyettesek nevei ebben azt írásban ugyanazok, a beszélgetőket a „globalizmus helyi rezidensei”-nek nevezi a szerző, aki úgy zárja:” ha szeretnéd megvédeni Orbán Viktort, akkor kérlek, add tovább! „Orbán Viktor, mint felelős miniszterelnök a világon mindenért felel: minden jó húzásért és minden rossz húzásért. Teljesen jogos, hogy rajta kérnek számon minden olyat is, amiért nem ő felel”- magyarázta Bencsik.
A kormány melletti Békemenet főszervezője azt mondja, írása elejét veszi egy lejáratókampány sokkjának. Azt szeretné, ha az emberek tudnák: vannak szándékok a kormányfő gyengítésére. Hasonlónak érzi a sajtóbeli cikkek hangulatát a Fidesz belső viszonyairól, mint 2006-ban, mikor a választási vereség után szóba került az Orbán nélküli Fidesz.
„Akkor magasrangú fideszes körökben szintén teljesen jogosan felvetődött, hogy átadja a helyét. Akkor sem lett volna jó döntés, mint ahogy most sem helyeslem. Ha ilyen volt, belefér a demokratikus véleménynyilvánításba”- vélekedett Bencsik, majd hozzátette: „egyelőre nem látom, hogy van-e alternatívája Orbán Viktornak”.
„Mentesek vagyunk mindenféle konspiratív szándéktól, elképzeléstől, összeesküvéstől”- mondta az ATV Híradó kérdésére Gyurcsány Ferenc. Azt mondta: a konferencia második része előtt egy ebédasztalnál ültek 10-14-en, amikor megjelent az ideiglenes amerikai ügyvivő. „Egyik oldalán Charles Gati, másik oldalán Eörsi Mátyás, én pedig pont vele szemben ültem. A menüről, a karácsonyi készülődésről, a konferencia délelőttjén elhangzott előadásokról beszélgettünk, ott, mindenki előtt nyilvánosan 10-15 percig”- emlékezett a DK elnöke, aki szerint nekik azzal a miniszterelnökkel kell együttműködniük, akit megszavaz a parlament többség. Hozzátette: „egyébként nem abban vagyunk érdekeltek, hogy Orbán Viktort egy másik fideszes vezető váltsa le. A DK inkább azt szeretné, hogy Orbán Viktorral együtt az orbáni rezsim is megbukjon” – magyarázta Gyurcsány Ferenc.
atv.hu
