Kiderült, az útdíjakat csak a pórnép fizeti, a képviselők megszavazták maguknak az útdíjmentességet – vetettük oda az imént egy cikk fölé ilyen legyintően, mert a széles családi összefogások kormányától az volna szokatlan, ha egyszer a közös teherviselésből maga is kivenné a részét.
Meglepődni valóban nem ezen kellett most sem, hanem az ellenzéken (amelyik állítólag kormányváltásra készül), ugyanis az ellenzéki képviselők nagyrésze is hozzájárult a képviselői benzinkártyáról fizetett útdíjjal kapcsolatos törvénymódosítás rendkívüli megtárgyalásához.
És tudjuk persze, hogy a honatyák eddig sem zsebből fizették a sztrádamatricákat, sőt, nagyjából csak azt nem költéségtérítenek maguknak, amit nem tudnak ellopni, de a költségvetési zárószavazás, valamint az elmúlt napok, az elmúlt hónapok eseményei után ez így is olyan gesztus, amire csak egy válasz lehetséges:
elmentek ti a kurva anyátokba, mind!
(Szabó Szabolcs, az Együtt képviselőjének közleménye szerint rajta kívül csak Kónya Péter, Szelényi Zsuzsanna, Fodor Gábor és Varju László nem járultak hozzá a módosító rendkívüli tárgyalásához.)
