Brigitte Bardot sem szeretné, ha tépnének Magyarországon

Brigitte Bardot a magyar és a lengyel miniszterelnöknek címzett

nyílt levélben kérte az élő kacsák és libák tollfosztásának betiltását, írja az MTI a francia filmszínésznő állatvédő alapítványának közleménye alapján.

Az ügy előzménye, hogy a tollkabátokat forgalmazó Moncler luxusmárka gyártási gyakorlatának olaszországi botránya kapcsán a France2 francia közszolgálati televízió híradója december 4-én riportot közölt arról, hogy Franciaországban csak feldolgozott szárnyasok tollát használják fel kabátok gyártására.
A több mint öt perces anyagban a kommentár szerint állatvédő aktivisták által „néhány évvel ezelőtt” titokban készült felvételeket is bemutattak magyarországi és lengyelországi liba- és kacsatelepekről, ahol a tollfosztást élő állatokon végzik. Ez pedig tiltott tevékenységnek számít az Európai Unióban.

 

A France2 televízió múlt héten „szörnyű képeket mutatott be, amelyeket lengyel és magyar telepeken forgattak, és azokon méltatlan és felháborító körülmények között láthatók tolluktól megfosztott libák” – írta levelében a visszavonult filmsztár, aki több évtizede kizárólag állatvédő alapítványával foglalkozik.
Ezt a barbár tevékenységet, amely komoly sérüléseket és nagyon nagy fájdalmat okoz a szárnyasoknak, akár évente négyszer is megismételhetik
− írja, és hozzáteszi, „a sebeket gyorsan így-úgy bevarrják azok, akiknek az a dolga, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobb mennyiségű tollat tépjenek ki.
Brigitte Bardot emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Lengyelország is aláírta a tenyésztés céljából tartott állatok védelméről szóló európai egyezményt.
Be kell, hogy tiltsák ezt az elvetemült és tűrhetetlen gyakorlatot egy európai uniós országban, amelynek példát kell mutatnia ebben az embertelen világban … Ha egy ország ratifikálta a szerződést, akkor az a minimum, hogy azt tiszteletben tartja!
− írta Bardot az Ewa Kopacz lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett levelében. Az alapítvány honlapján a levél Lengyelországnak küldött változatát tették közzé, amely szerint a tollfosztások nyolcvan százalékát még mindig élő libákon és kacsákon végzik a világban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű