Szemes István szerint a közelmúltban történt eset rávilágít az igazságszolgáltatás elégtelen működésére: az ordibáló, fenyegetőző hajigálóval szemben a rendőrség csak garázdaság miatt indított eljárást, „lezseren eltekintve a kiskorú veszélyeztetés, a veszélyes fenyegetés és a zaklatás megvalósulásától”. Hab a tortán, hogy a nyomozást követően az ügyészség elhalasztotta a vádemelést, mondván, „feltételezhető az elkövető magatartásának javulása”. Szemes jelezte, jogi segítséget nyújtanak a sértettek számára, a határozat kézhezvétele óta ugyanis az elkövető már újra fenyegetőzik, ami jelzi: az ügyészség „büntetése” nem visszatartotta a jogsértéstől a renitenst, hanem felbátorította. Jakab Péter szerint a következetes, szigorú büntetőjogi felelősségre vonás elmaradása miatt a miskolciaknak egyre elvetemültebb bűnelkövetőkkel kell szembenézniük. Mint mondta, a deviánsokkal szemben toleráns hatóságok miatt ma már Miskolcon sötétedés után nem lehet az utcára kimenni, mert kirabolják, megerőszakolják a fiatal nőket, egyes városrészekben pedig fényes nappal támadják meg a járókelőket. „A rendbontó kisebbséggel szembeni elnéző bánásmód a törvénytisztelő többség terrorban tartását eredményezi” – fogalmazott a Jobbik frakcióvezetője, aki szigorú fellépést sürgetett a bűnelkövetőkkel szemben nemcsak a rendőrség, de az ügyészség és a bíróság részéről is.
