A Kocsonya Farsang szervezői – Miskolc Megyei Jogú Város és a Cine-Mis Nonprofit Kft. –azon dolgoznak, hogy az ország legnagyobb téli fesztiválja jövőre is kiemelkedő színvonalon szórakoztassa a miskolciakat és az ide érkező vendégeket

BECHEROVKA MISKOLCI KOCSONYA FARSANG
2015. FEBRUÁR 5 – 8.
MISKOLC BELVÁROS

Jövőre is lesz Becherovka Kocsonya Farsang Miskolcon! A négy napos rendezvénynek már megkezdődött az előkészítése, hogy a tavalyinál is jobb és változatosabb programmal kedvezzen az érdeklődőknek.

A Kocsonya Farsang szervezői – Miskolc Megyei Jogú Város és a Cine-Mis Nonprofit Kft. –azon dolgoznak, hogy az ország legnagyobb téli fesztiválja jövőre is kiemelkedő színvonalon szórakoztassa a miskolciakat és az ide érkező vendégeket. Az idén februárban megrendezett eseményen a belvárosban az esti órákban szinte már mozdulni sem lehetett, hiszen a rendezvény alatt mintegy 250 ezer látogató lepte el az utcákat, akik élvezték a változatos programokat, hódoltak a kulináris élvezeteknek, valamint csápoltak a négy színpadon folyamatosan zajló koncerteken.
Jövőre a fő programok továbbra is Miskolc belvárosban lesznek. A vásár a sétáló utcán, a színpadok pedig a Szent István téren, az Erzsébet téren, a Művészetek Háza előtti téren és a Szinva teraszon lesznek, de több új helyszín is lesz, többek között a szervezők bevonják a farsang forgatagába a Hősök terét is. Számos új programelemmel is bővül a négy napos buli, többek között kapcsolódó programja lesz a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangnak az évek óta nagy sikerrel megrendezett Avasi Karnevál, amely a nyitó farsangi felvonulásához fog kapcsolódni.
A gasztronómiai, népművészeti és kézműves kínálaton túlmenően a fellépő művészek összetétele és kínálata minden könnyűzenei stílust lefed majd annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára legvonzóbb, legérdekesebb programokat.
A tervek szerint a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangon fellép többek között Pál Dénes, Majka & Curtis, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, a Heaven Streeet Seven, a P. Mobil, a Wellhello, ByeAlex, Charlie, Kovács Kati, az Apostol és még sokan mások.

A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang szervezői számára fontos a helyi értékek iránti elkötelezettség, a lokálpatrióta alapú közösség építés. Ezek alapján a Kocsonya Farsang kiemelt célja volt eddig is, hogy megjelenési lehetőséget nyújtson a miskolci kötődésű, származású előadók, művészek számára. Ennek hangsúlyozására a szervezők a farsang első napján több színpadon is tematikus programot szerveznek Ez Miskolc! címen, Miskolc első számú sportegyesületével, a DVTK-val együttműködésben. Ennek a programnak a keretében számos népszerű miskolci zenekar lép fel, többek között a Paddy and the Rats, a Bíborszél, a Reflex, a Bohemian Betyars és még sokan mások.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű