#37 No megállj csak!-leghosszabb táv
annyira okos voltam, hogy idáig húztam ezt a bejegyzést, na mindegy, leírom most. amúgy ha valaki figyeli, akkor láthatta, hogy az oldalsávban bőszen írtam a kiliket, mert az mégiscsak olyan jó érzés. most éppen 73-nál járok. pacsi? pacsi!
szóval most, hogy ilyen jól lepacsizgattam magammal, rátérek a lényegre. már nem is tudom, hogy melyik nap volt, (amúgy október 12-e, persze, hogy tudom…) amikor lefutottam életem eddigi leghosszabb távját, 26 km-t. elmesélem.
- az előző esti jógázás (amit azért csináltam, hogy majd jól ellazuljak, vagy valami ilyesmi) kudarcba fulladt. pedig én mindent megtettem, amit csak lehetett: bekapcsoltam a laptopomon a videót, kivittem a kutyákat, elkezdtem a gyakorlatokat, megint kivittem a kutyákat, lélegeztem, pont ahogy kérte, kivittem a macskákat, csukott szemmel próbáltam követni az utasításokat, felnézek, erre a hülye „tökéletes-az-alakom-néni-aki-pörfekten-jógázik-a-videóban” tök mást csinál, mint amit én. szóval kikapcsoltam, és hagytam a francba.
- Apa volt a futótársam
- másnap reggel jó korán keltünk, és a kocsiból néztem a napfelkeltét.
- egy kis eltévedés után megérkeztünk Cserépfalura, vagy -ba.
- bejelentkeztünk, csip, rajtszám.
- elrajtoltunk
- kb. 300 m után az egész mindenki, minden futó eltűnt. előttünk.
- átfutottunk egy falucskán, és kezdődött a terep. amúgy imádok erdőben futni, csönd van, csak a puha avaron dobbanó léptek hallatszanak, ősszel pedig minden szíínes. érezni az életet, az állatokat, a növényeket, hogy minden mindennel kapcsolatban van, ha egy kiesik, borul az egész rendszer.
- nagyoon duurvesz (?) volt az út, fákon kellett átmászni, köveken ugrálni, keskeny ösvényeken kocogni, nyílt terepen (volt vagy két mezőféleség) nem leégni, sokat inni, energiát banánnal pótolni, nem feladni. mert ugye minden fejben dől el.
- rájöttem, hogy egy szakasz arra visz, amit a Kaptárkövek Trail által már ismerek. hurrá!
- eltévedtünk
- találkoztunk egy eltévedt futóval, (az ilyesmi szinte lehetetlen, a földkerekségen majdnem minden futó gyorsabb nálunk, verseny közben soha nem találkozunk semmilyen futóval.) akivel sikerült visszakeverednünk az útra.
- a lány megköszönte a segítséget, és tovament. szóval 1 perc múlva nyoma se volt.
- megint eltévedtünk, szerencsére pár kedves túrázó segített. csak nekem tűnt fel, hogy minden futó, túrázó kedvesebb, mint az átlagemberek?
- elkveredtünk egy frissítőhöz, ahol feltöltődtünk.
- előtte újra találkoztunk az eltévedt pajtásunkkal, aki azt mondta, feladja, de mi lelket vertünk belé. közölte, hogy akkor „döcög” tovább. soha többet nem láttuk.(nemtudom, hogy beért-e végül)
- egy hosszúú-hosszúú út jött, (legalább sík!) a túrázók nevetgélnek, beszélgetnek, feltűnik néhány kutyás, a szellő a fák között suhog, megzörrenti a leveleket…
- következett egy akkora hegy, név szerint az Ódorvár, hogy azon felfutni (ja, bocs. sétálni, jóesetben) olyan kínszenvedés volt, hogy nagyon. azt hitted, már a tetején vagy, erre a felénél állsz.
- Apa a tetőn már nagyon lemerült, szóval pihentünk egy picit. megjegyzem, ekkor már megvolt a félmaraton, ja, és kint voltunk a szintidőből. és még volt 6 km.
- megindultunk lefelé, lassan csordogálva.
- betonút, tűz a Nap, messziről látszik a következő kihívás.
- jött a Nyomó-hegy. nem volt vészes, mert elverték a figyelmünket a meredekségtől olyan plakátokkal, amikre vicces szövegek voltak írva, mint pl. -mi lesz a sárkányból, ha kiszárad?
-porkány!
- a tetőn összespanoltam egy cicával.
- onnan már csak befutottunk a faluba, és még a szervezők is furán néztek ránk, akik 26 km-t 6 óra 7 perc alatt futottunk le. egyedül a szintidőn kívül. és mégis győztünk.
- kaptaaam befutós pólót, meg érmet! hurrááá! 🙂
- a helyszínen lenyomtunk egy-egy gulyáslevest. ahogy Deménymondaná, ALAP.
- otthon bezabáltunk némi fagyit, na jó. sokat.
ez lett volna a beszámolóm, kulcsszavakban. holnap pedig egy következő félmaraton, a Miskolci Barátság Maratonon. huh.
| kedves terep! simítsd ki a ráncaidat! |
 |
| szölfi Apával, utána |
