Kis híján csődbe ment az Öreg Miskolc vendéglő
a Horváth Lajos utcában. Csövet fektettek az utcában. Azt ígérték, hogy három hét alatt kész lesz, de lett belőle két hónap. A tulajdonosok nem kaptak röhögőgörcsöt a vendégek elmaradása miatt. Kerestem Szabó Sándor református lelkipásztort, a terület képviselőjét. Szabó urat nem könnyű utolérni. Temetni van, nincs bent, valahol az épületben, van kaptuk a válaszokat, de taktikát váltottam. Szereztem egy mobilszámot.
Már nem vagyok képviselő, és nem is indulok a választásokon, mondta távolságtartóan Szabó úr. (A beszélgetés egy hete volt) Utódommal (!!) már mindent megbeszéltem, átadtam neki a feladatokat. Ezt hallva már el is ment a kedvem attól, hogy előjöjjek az Öreg Miskolc nyári vergődésével a dinamikusan fejlődő idegenforgalom városában, Miskolcon. Sőt kifejezetten kínosnak éreztem volna azt mondani, hogy akkor elnézést a zavarásért, és katt. Levezetésképpen megemlítettem kedvenc belvárosi témámat, azt, hogy a város egyetlen érdekes és értékes belvárosi épületének, a Sötétkapunak van földbe rejtett díszkivilágítása, de az senkinek nem szúrja a szemét, hogy vagy négy éve nem világítanak, pedig akkora lokálpatrióták vannak a város vezetésében, hogy csuda.
A történet hallatán Szabó Sándor teljesen váratlanul feldobott állapotba került, és közölte, teljesen igazam van, és azonnal intézkedik, annál is inkább, mert van valamilyen jó embere, aki a földalatti vezetékek területén ügyködik a városban…
