Becslések szerint Miskolc 175 ezer fős lakosságának 15 százaléka roma
, akiknek jelentős része a város nyomortelepein tengődik. Telepfelszámolási programokat csendben már az előző, szocialista városvezetés is megindított 5-6 évvel ezelőtt, amit semmiféle tiltakozás nem kísért, és a felszámolt kolóniák lakói nagyrészt más miskolci telepeken, így Lyukóban és a számozott utcákban kötöttek ki. A jelenlegi városvezetés az érvényes szerződéssel rendelkező bérlőket esetleg kárpótolhatja, vagy a többiekkel együtt kilakoltathatja, akár rendeletekre hivatkozva. Jelenleg kétszázezer forintos bírságokat róhatnak ki például rendezetlennek, zsúfoltnak, lármásnak vagy lakhatatlannak ítélt ingatlanok esetén, aminek vége tartozás, illetve szerződésbontás. Tavaly 350 ilyen eljárás indult. Az effajta rendeletekhez az alapot például az Avasi lakótelep déli részébe beköltözött „fészekrakós”, jobbára cigány családok életmódja szolgáltatta, akik rövid időn belül benépesítették és lelakták a korábban felújított lakásokat – az ott lakók csótányinvázióról, szakadatlan hangoskodásról, megrongált vízcsövekről, eladott nyílászárókról, eltüzelt parkettákról, disznóvágásokról, WC-nek használt liftekről és lépcsőházakról panaszkodtak. Cikk itt.
