A legújabb hírek szerint felújítják az 1970
-es Tisza-Szamos közi árvíz során elpusztult és akkor végérvényesen kitelepített, ma elsüllyedt és elsodort falunak is nevezett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagygéc eddig sorsára hagyott református templomát, mely turisztikai attrakcióként a Kárpát-medence történelmének állít majd emléket.
Forján Zsolt – Fidesz-KDNP -, Csenger polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a szatmári város önkormányzata az Új Széchenyi Terv pályázatán 562 millió forint uniós és nemzeti támogatást nyert a Megmaradás temploma elnevezésű attrakció létrehozásához.
Az összeg a már megkezdődött újjáépítés teljes költségeit fedezi, a helyreállított műemléktemplom, valamint a mellé épülő kilátótorony, a látogatóközpont és az emlékpark pedig a jövő évtől fogadja látogatóit.
Máig látszanak az árvíz nyomai
Az önkormányzati vezető emlékeztetett arra, hogy az 1970. május 13-án bekövetkezett árvíz után, mely szinte romba döntötte a teljes falut, Nagygéc újjáépítését árvízvédelmi szempontból nem engedélyezték az akkori hatóságok.
A Csengerbe és Csengersimára kitelepített 760 lakos nem térhetett vissza lakóhelyére, és a község híres temploma, melynek hajója az Árpád-korból, míg szentélye Mátyás király korából maradt fenn, azóta folyamatosan pusztult.
Az egytornyos, egyhajós, támpilléres szentélyű teremtemplom külső falán térdmagasságban jelzés is mutatja, hogy meddig ért a települést elborító víz 44 évvel ezelőtt, az imaház bejárata mellett pedig felirat örökíti meg a négy évtizeddel ezelőtti falurombolást.
