Az Együtt-PM miskolci szervezete továbbra is dr. Pásztor Albert
függetlenként induló, de a „demokratikus pártok” által támogatott polgármesterjelöltet támogatja Miskolcon, nem igaz a Fidesz városi frakcióvezetőjének ezzel ellentétes bejelentése – mondta a pártszövetség helyi képviselője szerdán.
Iván Tamás közölte: nem változott semmi, az Együtt-PM miskolci szervezete kiáll dr. Pásztor Albert jelöltsége mellett, annak ellenére, hogy a pártszövetség országos vezetése ezzel ellentétes véleményen van.
Dr. Kiss János, a Fidesz városi frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: tény, hogy a polgármesterjelölttől az Együtt-PM szövetség miskolci szervezete – minden korábbi híresztelés ellenére – megvonta a támogatását, a 2014-es önkormányzati választási kampány kezdetére megtagadta dr. Pásztor Albertet.
