Árulók? Veres szerint aggályok vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy Fedor miként kezelte a kampánycsapattagként birtokában lévő információkat

20-street art mars 1 2

Nem felesége politikai szerepvállalása miatt kezdeményeztek fegyelmi eljárást a miskolci szocialisták Fedor Vilmos volt alpolgármester ellen

– mondta Veres Gábor, az MSZP országos választmányának elnökhelyettese.
Fedor, aki korábban a szocialisták Borsod megyei elnöke és parlamenti képviselő is volt, csütörtökön a fegyelmi vizsgálat megindítása miatt kilépett a pártból. Előzőleg felesége, Rózsa Edit bejelentette, hogy a Liberálisok támogatásával indul a miskolci polgármester-választáson a baloldal jelöltjével, Pásztor Alberttel szemben.
Veres azt mondta, bár a pártszervezetben sokan rossz néven vették, hogy egyik vezetőjük felesége az MSZP által támogatott független jelölt ellenében, annak esélyeit rontva indul, ez a helyzet kezelhető lett volna. Szerinte Fedornak időben távoznia kellett volna Pásztor Albert kampánystábjából, és jeleznie, hogy felesége mire készül.

Ez nem történt meg, Rózsa indulásáról a bejelentés napján értesültek – mondta Veres, aki szerint aggályok vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy Fedor miként kezelte a kampánycsapattagként birtokában lévő információkat. Mint mondta, már elkészült csaknem száz szakértő bevonásával kidolgozott Miskolc köztársaság elnevezésű programjuk, amelyet azonban csak a kampányrajt után akartak nyilvánosságra hozni. Rózsa Edit viszont ugyanezzel a címmel közölte városfejlesztő programját, amely – tájékoztatott Veres – számos átfedést mutat a szocialistákéval. Szerinte a gyanús egyezések miatt feltétlenül indokolt volt vizsgálatot indítani Fedorral szemben. Cikk itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű