Hétfőn este hat órakor egy ismeretlen
férfi ment be a Sajószentpéter belvárosában lévő, akkor éppen néptelen üzletházba, majd – kihasználta, hogy az eladó nem tartózkodott az eladótérben – a pénztárgépből készpénzt tulajdonított el.
Azonban az ajtónyitás hangjára az üzlet tulajdonosa előjött, és rajtakapta a tolvajt. Felszólította, hogy adja vissza a kasszából kilopott pénzt, és útját állta, ám a férfi ennek nem tett eleget és a néhány ezer forintos zsákmánya megtartása céljából bántalmazta a 70 éves tulajdonost, majd futva menekült el a helyszínről.
Elfelejtett jelentkezni
A nyomozók hajnalban fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki beismerte a rablás elkövetését. A férfi adatainak rutinszerű priorálása során azonban kiderült, hogy a tolvajból lett rablónak már egy korábban kiszabott ítélete letöltésére börtönbe kellett volna vonulnia, de ő „elfelejtett” jelentkezni a büntetés-végrehajtási intézetben. Miután a Péteren elkövetett rablás ügyében kihallgatták a rendőrök, beszállították a megyei böribe.
