A Jobbik
hejőszalontai önkormányzati képviselője – Szabó Gergely – több közérdekű adatot kért a helyi önkormányzattól, melyet nem kapott meg. Az ügy a bíróságra került, ahol első, majd másodfokon is kötelezték az Önkormányzatot az adatkérés teljesítésére. A jogerős ítéletet az Önkormányzat nem hajtotta végre. A képviselő feljelentést tett közérdekű adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt.
Kalapos István – tiszaújvárosi rendőrkapitány – a feljelentést elutasította azzal az indokkal, hogy a feljelentő megkapott minden adatot csak késve. A rendőrkapitány még arra is felhívta a figyelmet, hogy a határozat ellen panaszkodni nem lehet, mivel Szabó képviselő nem sértett az ügyben, azaz nem sérül az Alaptörvényben rögzített közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga. Az indoklás szerint még akkor sem sérül ez a jog, ha annak érvényesülését jogerős bírósági ítélet biztosítja.
A képviselő – a kioktatás ellenére – a panaszt benyújtotta, mivel az ítéleteket a kötelezett polgármesteri hivatal nem hajtotta végre.
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség vezető ügyésze – Molnár Tibor – a panaszt elutasította. Ő is azt állapította meg, hogy a képviselő nem sértett, ezért panaszjoga nincs, a panasszal érdemben nem is foglalkozott. Ezt a panasz elutasítást is megpanaszolta a képviselő. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséghez került az ügy. A Megyei Főügyészség szintén helybenhagyta a panasz elutasítását – a sértetti pozíció hiányában szintén nem foglalkozott a panasz érdemi indokaival.
