A baloldali pártok támogatásával, függetlenként
induló polgármesterjelölt arra kérte a város Fidesz-KDNP-s első emberét, ne sugalljanak és ne terjesszenek róla hazugságokat többek között a miskolci adófizetők pénzéből fenntartott városi újságban.
Pásztor Albert az MTI-hez szerdán eljuttatott dokumentumban azt írta, hogy három évvel korábban még kitüntette őt a jelenlegi városvezetés, ma viszont már megkérdőjelezik a Miskolci Rendőrkapitányság élén végzett tevékenységét. Nyílt levelében közölte azt is, hogy a közelmúltban állást ajánlott számára Miskolc polgármestere, hogy rendészeti, rendőrszakmai tanácsaival segítse a városban jelenlévő problémák megoldását, ő azonban nem vállalta a felkérést, mert Kriza Ákos – szerinte a város lakóit lenéző módon – azt mondta: azért dolgozik annyi idegen a városházán és intézményeiben, mert „Miskolcon nincs meg a megfelelő szürkeállomány” a feladatok elvégzéséhez.
Pásztor Albert 2000-től 2011-ig volt Miskolc rendőrkapitánya. Akkor vált országszerte ismertté, amikor öt éve egy sajtótájékoztatón azt mondta: Miskolc a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban, és az elmúlt időszakban valamennyi ilyen típusú bűncselekmény elkövetője cigány származású volt. A rendőrkapitányt pártok, civil szervezetek támadták kijelentése miatt, eltávolítását szorgalmazták, ám sokan,köztük más pártok, civil szervezetek kiálltak mellette, és maradt a posztján 2011-ig. (Az fotón nem szerepelnek a cikkben szereplő személyek, csak illusztráció.)
