Abaújalpár, Abaújkér, Alsógagy, Gibárt

, Fancsal, Szászfa, Szemere – néhány az encsi járás (korábban kistérség) 36 kis települése közül, amelyeket nemcsak a földrajzi összetartozás és az köt össze, hogy az ország legszegényebbjei közé tartoznak, hanem az is, hogy valamennyien részesültek – Encs városával együtt – a Demján Sándor Alapítvány 2008-ban indított, évi 200 milliós, összességében egymilliárd forintos támogatásából. A program csütörtöki záróeseményén a nagyvállalkozó Encsen úgy fogalmazott, reméli, hogy az ő -–és felerészben a felesége – magánvagyonából támogatott tehetségek egyszer maguk is megengedhetik, hogy adománytevőkké váljanak.

A halmozottan hátrányos encsi járás a szegények között is az egyik legszegényebb. Az abaúji falvakból a folyamatos elvándorlás korántsem újkeletű, már a 1970-es éveket is ez jellemezte. Ennek révén a cigány lakosság számaránya folyamatosan növekedett, mára eléri a mintegy 25 ezer fős lakosság 25-30 százalékát.

A térség infrastrukturális ellátottsága jelentősen elmarad az országos átlagtól. Ezt a súlyos szociális problémákkal küszködő térséget választotta ki Demján Sándor 2008-ban, hogy a helyi Abaúj Polgáraiért Alapítvánnyal karöltve együttműködési megállapodást kössön. Eszerint öt esztendőn keresztül évi 200 millió forintos támogatásban részesíti azokat a gyermekeket és fiatalokat, akik nemcsak rászorultak, de tehetségükkel bizonyítják, hogy jó helyre kerül a pénz. (Az Abaúj Polgáraiért Alapítvány 2001 óta folytat család- és gyermeksegítő tevékenységet.)

A csütörtöki encsi programzárón a nagyvállalkozó hangsúlyozta, hogy felesége társaságában, adózott vagyonából adományozott, és nem cégei nyereségéből. A Népszavának elmondta: maga is rendkívül szegény családból származik, és manapság már megengedhetetlen, hogy miközben fiatalok tudásukat bővítik, kénytelenek megküzdeni az éhség megszokhatatlan érzésével. Megemlítette, hogy az encsi támogatást megelőzően az ország egy másik többszörösen hátrányos kistérségében – a nyírbátoriban – hasonló nagyságrendű és formájú támogatást nyújtott, ez a program az elmúlt esztendőben zárult le.

A számok mindennél többről beszélnek. Az Encs és környékén élő hátrányos helyzetű gyermekek óvodai és iskolai előmenetelét ösztöndíj formájában támogatták, a 23 500 pályázó közel felének gondjain sikerült így segíteni. A kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkező, tehetséges ösztöndíjasok közül 453-an notebookot kaptak. A program helyi koordinátora a zárórendezvényen pironkodva jegyezte meg: az ösztöndíjat csak azoknak a szülőknek fizették ki, akiknek gyermeke ténylegesen eljár az óvodába, iskolába.

A program során 11 548 támogatott gyermek jutott olyan lehetőséghez, amire az ösztöndíj nélkül aligha. Voltak például óvodások, akiknek szülei most vehették meg kisgyermekük számára az első ágyneműkészletet. Könyvtámogatást kilencezren kaptak, kiépült három nyelvi labor is, ugyancsak a közösségek színvonalasabb működését szolgálja a legmodernebb eszközökkel felszerelt 12 közösségi terem. Kilenc óvodában kültéri játszóteret építettek. Ötszáz gyerek járt nyári táborokban, Zánkán, a közeli Zemplénben, Erdélyben vagy a Felvidéken. Sőt a nemzetközi csereprogram keretében középiskolások eljuthattak Ausztriába és Finnországba is. Ezer gyerek először mehetett színházba.

„Tíz esztendővel ezelőtt megmondtam: Magyarország le fog szakadni a régiótól” – emlékeztetett Demján Sándor. Akkor ezt senki nem hitte el – mondta a Népszavának, hozzátéve: a konvergenciaprogram okozta megszorítások kedvezőtlen szociális hatását már akkor megsejtette. Ez is hozzájárult ahhoz az elhatározásához, hogy a tehetséges, szegény fiatalok életkörülményein segítsen.

Közülük két – egész iskolai pályafutásuk során kitűnő – tanuló, Kapinusz Kitti, aki nemrégiben pszichológusdiplomát szerzett Debrecenben, és Tahi Zoltán, a Miskolci Egyetemen mesterfokozatra készülő, marketingszakos közgazdász meghatott szavakkal számolt be arról, hogy a Demján-ösztöndíj nélkül mennyivel nehezebb lett volna az értelmiségi pályára kerülniük. Felsőfokú tanulmányaik során már nem vehették igénybe ezt a támogatási formát, de mivel mind a ketten kiváló tanulók, így egyetemük ösztöndíja lépett a magánadomány helyébe.

Kapinusz Kitti iskola- vagy családpszichológusnak készül. A saját – ma még rövidke – életpályájának tapasztalatait is át kívánja adni, hogy ezzel is ösztönözze a gyerekeket: érdemes tanulni. Tahi Zoltán még nem tudja, merre vezet az útja. Kellemes orgánuma talán televíziós vagy rádiós működés felé orientálja, de éppúgy izgatja a vásárlói szokások tanulmányozása is.