Számozott utcák. A módszer teljesen unortodox, hiszen korábban jóval óvatosabban nyúlt a városvezetés a városban található gettók felszámolásához
 Még nemrégiben arról volt szó, hogy építőanyagot kapnak, hogy rendbe rakják önkormányzati házaikat a miskolci Számozott utcákban élők, most viszont Kriza Ákos polgármester bejelentette, a nyomortelep bontása rövidesen kezdődik. 

A módszer teljesen unortodox, hiszen korábban jóval óvatosabban nyúlt a városvezetés a városban található gettók felszámolásához. A hírhedt Szondy-telep és a perecesi bányász kolóniák esetében

eladták a területet egy vállakozónak, aki mindenkivel egyenként egyezett meg a lelépés összegéről. Ha voltak is kisebb-nagyobb botrányok, nem az önkormányzatnak kellett konfrontálódnia roma jogvédőkkel, mint most. 

Lapunk megkeresésére a miskolci önkormányzat nem tudott választ adni arra, hányan éltek azzal a lehetőséggel, hogy az új, nagy botrányt kavart önkormányzati rendelet értelmében 2 millió forintot kaphat annak az önkormányzati lakásnak a bérlője, aki visszadja a lakását, és elköltözik a már így is rohamosan fogyatkozó városból. (Kevesen tudják, hogy a 2 millió a maximális összeg, a Számozott utcák-béli, lepattant, komfort nélküli lakásért csak 6-7 százezer forint jár, amiért csak a legszegényebb borsodi térségben lehet valamilyen putrit vásárolni.) A szanált terület lakói így a városvezetés legnagyobb bánatára valószínűleg maradnak Miskolcon, igazolva azt a helyben népszerű nézetet, ami szerint minden igyekezet ellenére a városi szegények száma nem csökken, sőt növekszik, és a szanálások eredményeként a újabb és újabb helyeken bukkannak fel városban, buktatva ezzel polgármestereket, pártokat.

 Bár a város vezetése már kész tényként kezeli a Számozott utcák felszámolását, városvédők és műemléki szakemberek még nem szólaltak meg. A terület ugyanis, bár nem műemlék, de szerves része a hajdani kohászat köré száz évvel ezelőtt épült minta gyári lakótelepnek, benne templomokkal, iskolákkal, amelyek manapság egyre több helyen védettséget élveznek Európában.