Rengeteg esőt hozhat a jövő hét

 

A következő napokban

hosszú idő után végre felcsillan a remény, hogy az ország nagy részén kiadós csapadék hulljon, így enyhülhet a hetek óta tartó szárazság, a mezőgazdaság fellélegezhet.

Hétfőn a nap nagy részében még sok lesz a napsütés, és a délnyugat felől fölénk áramló meleg légtömegeknek köszönhetően igazi nyári időre készülhetünk, délutánra több helyen is megközelíti, sőt el is éri a 30 fokot a hőmérséklet. A délutáni órák második felétől azonban a délnyugat felől érkező nedvesebb levegő hatására az ország délnyugati felén egyre több lesz a elhő az égen, és már záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

Kedden és szerdán egy lassú mozgású, hullámzó hidegfront határozza meg időjárásunkat, így búcsút inthetünk a több órás napsütésnek. Keddre virradóra délnyugat felől egyre többfelé kell számítanunk záporok, zivatarok kialakulására. Mivel a fölénk áramló levegő nedvességtartalma meglehetősen nagy lesz, így több helyen akár felhőszakadás is kísérheti a gócokat. A jelenlegi számítások szerint egy második intenzívebb hullám szerdán napközben érheti el ismét délnyugat felől hazánkat, így főként a nap második felében hullhat akár nagyobb területen is kiadós csapadék. Előreláthatólag az ország nagy részén enyhülni fog a hetek óta tartó szárazság, a mezőgazdaság is fellélegezhet, főként a kukorica és napraforgó igényli sok helyen is a jelentősebb csapadékot.

A front érkezésével több helyen megélénkül a légmozgás, valamint a hőmérséklet is visszaesik. Kedden lesz előreláthatólag hűvösebb, aznap a legtöbb helyen 25 fok alatt marad a hőmérséklet, majd szerdán az újabb csapadékmező érkezése előtt ismét több helyen 25 fok fölé melegedhet a levegő.

Csütörtökre ez a hullámzó frontrendszer várhatóan elhagyja hazánkat, szeles, az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb időben lehet részünk, de ismét egyre nagyobb területen süt ki több órára a Nap.

(Időkép.hu)