Sajtóérdeklődésre számot tartható tárgyalások

2014. június hó 23. – június hó 27. napja között:

1./ Június 23. napján 8 órától a fszt. 28-as tárgyalóteremben folytatja a bíróság R. Dennis és társai elleni különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyet. Az avasi templom és temető környékén történt bántalmazásos ügy, melynek sértettje egy lantművész volt.

2./ Folytatódik a Sz. Sándor és 8 társa elleni, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény különösen nagy kárt okozó bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalása június 23-án 8 órától a 127-es tárgyalóteremben. (Munkaügyi Központos ügy) Ügyészi perbeszéd lesz az ügyben, július elején pedig védői perbeszédek. Befejezés ősszel várható.

3./ Június 23. és 24. napjain 8:30 kezdettel folytatódnak a perbeszédek a Dr. K. Marianna és 28 társa elleni „fészekrakós” ügyben a fszt. 26-as tárgyalóteremben, befejezés az ítélkezési szünetet követően lesz az ügyben előreláthatóan.

4./ Június 27-én és július 3. napján folytatódik a K. Márta Eszterrel szemben emberölés bűntette miatti büntetőügy a 127-es tárgyalóteremben 8 órától. Befejezés előreláthatóan július 3-án 9 órától lesz az ügyben.

5./ Egy új büntetőügy tárgyalását kezdi a törvényszék június 26. napján, július 01. napján és július 03. napján 8 órától a 119-es tárgyalóteremben. P. László ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult meg az eljárás. (Féltékenység miatt a vádlott a vádirat szerint a sértetteket elütötte egy gyalogátkelőhelyen, majd ezt követően kiszállt az autóból és késsel kezdte üldözni az egyik sértettet.)

Miskolc, 2014. június 20. napján

dr. Csillám Katalin
a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese