Jelentjük, rend van: annyira, hogy egy borsodi cigány banda rendszeresen visszajárt egy idős házaspárhoz, hogy megverje és kirabolja – és nem csak őket bántalmazták

Őrizetben van az a trió, amelynek


tagjai miskolci idős emberek sérelmére követtek el erőszakos bűncselekményeket.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. június 11-én indított eljárást rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen.
A nyomozás kiinduló adatai szerint az elkövetők 2014. június 11-én 23 óra 30 perckor erőszakkal behatoltak egy Miskolc, Hunyadi János utcai földszinti lakásába, ahol az ott tartózkodó 68 éves férfit és 70 éves nőt bántalmazták, majd értékeiket – készpénzt, mobiltelefont, élelmiszert és különféle háztartási gépeket – jogtalanul eltulajdonították. Az első rablást követően a sértettekhez több alkalommal visszamentek, majd őket ismét bántalmazva és megfélemlítve újabb értékeket vettek el tőlük.

A trió tagjai ezt követően egy Miskolc Szeles utcai ingatlanba hatoltak be, ahonnan ékszereket, személyes iratokat, készpénzt és egy kerékpárt vittek el. Az otthon tartózkodó sértettek egyikét, egy 50 éves férfit a rablás alkalmával olyan súlyosan bántalmazták, hogy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülései keletkeztek.

Zoom
A jelentős erők mozgósítása mellett folytatott nyomozás során a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2014. június 18-án az esti órákban Miskolcon elfogták.
Gyanúsított kihallgatásukat követően a felsőgagyi 23 éves K. Gyulát és a 26 éves K. Anikót, valamint hernádnémeti társukat, a 18 éves L. Dezsőt a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette, és az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk indítványozására.
(Police.hu)