Különleges feladatra készülnek a Magyar Honvédség nehézbúvárai. Július ötödikén, a Balaton-átúszás napján nyolcan közülük átsétálnak a víz alatt Révfülöp és Balatonboglár között. Erre készültek csütörtökön Balatonkenesén.

A víz tiszta, azúrkék színű, 2-2,5 méteres

a látótávolság és négyméteres a legnagyobb mélység, ahol a búvárok merülni, majd sétálni fognak – mondtaVörös Mihály búvár tűzszerész. A nyolc búvár párokban, egymást váltva halad majd, így mindenkire valamivel több mint 1 km jut. A vállalkozással azt is jelezni szeretnék, hogy biztonságos a Balaton medre. Antal László alezredes, a Magyar Honvédség főtisztje ugyanakkor hangsúlyozta, hogy embert próbáló a feladat, amelyre mentálisan és fizikálisan is fel kell készülni. A víz alatti séta várhatóan 5-6 órát vesz igénybe.

A tervek szerint – az időjárás függvényében − idén július 5-én rendezik meg a hagyományos Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. Az 5.2 kilométeres távot ezúttal merülőpárokban, váltásos rendszerben, tizenkét katonai búvár is teljesíteni fogja – de nem úszva, mint mondjuk tavaly, hanem nemes egyszerűséggel átsétálva az északi partról a délire. De valóban olyan egyszerű mindez?

49877_b2.jpg

Az MH Balatonkenesei Rekreációs Központ felségvizein vitorlások mellett most ott a „Baja” nevű honvédségi járőrnaszád, mely kis katonai pontonhíd-elemet vontat. Ez szolgál bázisul az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred búvárainak, akik a közelmúltban például a Mályi-tóban végrehajtott szakkiképzés után most a Balaton átsétálását gyakorolják. Antal László alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi és hadműveleti kiképzési főnökségének kiemelt főtisztje, főnökhelyettese elmondja: a „Balaton lépésről lépésre” nevű feladathoz ezekben a napokban próbálják ki az eszközöket, illetve térképezik fel a helyi vízviszonyokat.

„Szerencsére minden ideális. A látótávolság remek, a víz pedig 22 Celsius-fokos. Ez egyfajta fűszere a katonabúvár-tevékenységnek, mert a katonabúvár a civil búvárral ellentétben nem azért merül le, hogy a vízi világ szépségeiben gyönyörködjön. Most kicsit kilépünk a mindennapi munkából” – fogalmaz az alezredes.

49877_szpd0612kenesekatonaibuvarok4_resize3_800x600.jpg

Összehasonlítva a vízparti sétát a víz alattival, a fő különbséget a nehéz búvárruha, a víz sűrűsége és az iszapréteg mélysége képezi. Ez utóbbi jelentősen mértékben lelassítja a haladást: az előzetes becslések szerint legalább két és fél – három óra kell majd ahhoz, hogy a búvárok átérjenek a másik partra. Csurgó Attila ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka szerint a tűzszerészbúvárok munkáját, mindennapi feladataik végrehajtását segíti a víz alatti séta.

„Kihívást jelent, hogy a hajó és a rögzített platform miatt a búvárok nem tudnak szabadon mozogni. A mederviszonyok szintén nem mindennaposak, mert folyóvízben iszappal, hínárral nem találkoznak, hiszen ott a sodrás miatt kizárt a lerakódás. Ha egy ilyen medersétát a búvár végre tud hajtani, akkor éles tűzszerészfeladat esetén már előre meglesz a Balatonban is a vízbiztonsága” – nyilatkozza az ezredes. A Balatont átúszni vágyóknak azért persze nem kell majd folyton lefelé nézniük, hátha éppen alattuk sétál el egy-egy búvárpár, mivel a katonabúvárok külön kijelölt szakaszon közlekednek majd.

49877_szpd0612kenesekatonaibuvarok8_resize3_800x600.jpg

A Balatont átsétálók között ott lesz egy hölgy is, a 2003 óta a szentesi alakulatnál szolgáló Nagyné László Anikó őrmester, kiképző altiszt (képünkön fenn), aki szerint ott lenn „nagy a csend és a béke”. „Nem túl nehéz lenn sétálni − az iszap mélysége a döntő. Az imént nem volt túl mély, csak a bokámig ért. Igazából mi a kiképzés mellett is folyamatosan fejlesztjük magunkat, és sok újdonságot próbálunk ki. Az átsétálást nem mondanám rutinfeladatnak: jó megmérettetés ez számunkra” – mondja a búvárhölgy.