A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei
rendőrség sajtóreferensének tájékoztatása szerint a helyszínen a Jobbik egyik helyi képviselője sajtótájékoztatót tartott, amelyen
felhívta a figyelmet az ottani állapotokra.
A sajtótájékoztatót egy bejárás követte. A rendőrség szerint körülbelül 30-an vehettek részt az eseményen, amelyen semmilyen atrocitás nem történt.
A helyszínen több rendőr (Botos Ferenc szerint 4-5 rendőrkocsi) is jelen volt, de nem a jobbikosok, hanem egy állítólagos bűncselekményről érkezett bejelentés miatt. A rendőrség sajtóosztályának tudomása szerint azonban a kiérkező rendőröknek semmilyen ügyben nem kellett intézkedniük. A Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint a rendőrök a Miskolcon Maradunk Kitelepítés Elleni Bizottság nevű civil szervezet több tagját is igazoltatták.
Némileg másképp értékelte a történteket Dancs Attila, a Roma Polgári Mozgalom megyei elnöke és Botos Ferenc is: ők 40-50 vonulóra emlékeznek, akik közül többen jobbikos pólót viseltek. Botos Ferenc, habár elismerte, hogy a csoport tagjai nem provokálták és semmilyen módon nem inzultálták a helyben lakókat, úgy fogalmazott:
Az, hogy 40-50 fő kivonul a számozott utcákra, az már magában félelemkeltés.
Botos elmondta, hogy az ügyben feljelentést akarnak tenni a rendőrségen, mivel szerintük a fentiek közösség elleni izgatásnak minősülnek.
Kicsúszott az irányítás
Dancs Attila szerint a történtek Kriza Ákos fideszes polgármester ténykedésének következményei, akinek „kicsúszott a kezéből az irányítás”. A Roma Polgári Mozgalom megyei vezetője szerint ez az akció már az önkormányzati választási kampány része volt:
a szegénység és a nyomor a politika eszközévé vált Miskolcon
– fogalmazott.