Egy álommal kevesebb. Idáig

senkinek nem szóltak a Hell-esek, de az eszakhirnok.com pár email után megtudta, nem lesz Szikszón sem Hell szálloda, sem versenypálya. Mi ugyan már akkor jeleztük, hogy ennek semmi értelme, de a cégnél továbbra is költötték a milliókat a tervekre és a kommunikációra…

Jellemző, hogy még Füzesséri polgármester sem értesült a tervváltoztatásról, pedig mekkora reményeket fűzött a dologhoz…

Mindenesetre nem gyenge kapcsolatokkal rendelkezhet a Hell tulajdonosi köre, hogy az EU-s pályázat döntnökei hozzájárultak a tervek ejtéséhez, és ahhoz, hogy Tapolcán, védett terület mellett épüljön meg a városrész ikszedik szállodája, miközben lassan minden szállodás éhen hal errefelé. (A Hell már komoly előleget is felvett a nyertes pályázat terhére.)
Aki igazán dühös lehet, az az, akinek annak idején elutasították az esetleg életképes pályázatát a Hell fantasztikus ötleteivel (Forma-1 versenypálya egy szerencsétlen kisvárosban az észak-borsodi nihil kapujában) szemben. Tisztelt Pusztai László!

 

Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

Az ÉMOP-1.1.1/AC-11-2012-0011 számú, A HELL cégcsoport iparterület fejlesztése Szikszón című projekt szerződésmódosítási kérelme elfogadásra került. Ennek értelmében a projekt megvalósítási határideje 2014.08.31-re meghosszabbításra került.

Az ÉMOP-2.2.1-12-2012-0002 Hell Ring Hotel Szikszó és az ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0003 Hell Ring – Technikai Sportkomplexum – turisztikai attrakciófejlesztés Szikszón projektekkel kapcsolatban a műszaki tartalom és helyszín módosítására (Szikszóról Miskolctapolcára) vonatkozóan benyújtott kérelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága jóváhagyta.

Tisztelettel:

 

NORDA Észak-Magyarországi Regionális
Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.