Hiába a fideszes sikerpropaganda, a kiköltöztetett csalók továbbra

is Miskolcon maradnak. Bunkerekben, putrikban.
Hiába lakoltatják ki a csalással megszerzett ingatlanjaikból a miskolci fészekrakókat, ők nem hagyják el a várost: megesett, hogy illegálisan foglaltak el egy lakást a város másik pontján, ám a legtöbb esetben a zöld területeken ütnek tanyát, bunkerekben, putrikban próbálnak boldogulni. Hiába ródsózik tehát a fideszes városvezetés azzal, hogy megoldotta a problémát, nem oldotta meg. Éppen ezért az MSZP továbbra is fenntartja, hogy ebben az ügyben szakmai vitában kell eldönteni a további lépéseket.

Minderről Földesi Norbert frakcióvezető beszélt hétfőn Miskolcon.

Elmondta: az elmúlt időszakban nem először fordult elő, hogy az avasiak arra hívják fel a figyelmét: a kiköltöztetett csalók maradtak a városrészben, csak most már nem lakásban élnek, hanem közterületen, szabályos kolóniákat létrehozva. Ilyen terület például – amiről ő maga a múlt héten helyszíni sajtótájékoztatóján már beszámolt – a Középszer 86-88 mögötti bokros rész, de a Felsőruzsinon, a Munkácsy Mihály Általános Iskola mögötti fasornál, a Pingyomon, vagy az egyetem melletti zártkerti ingatlanok környékén is találkozni közterületen élő egykori fészekrakóval. Sőt, arra is volt példa, hogy a Szentgyörgy utca 60. szám alól kiköltöztetett csalók a Május 1. telepen törtek fel és foglaltak el egy üresen álló házat (a tulajdonos éppen külföldön dolgozott).

Földesi emlékeztetett arra, hogy dr. Kriza Ákos korábban arról beszélt, „lekövetik”, hogy hová költöznek, hová vándorolnak a kiköltöztetett csalók. „Ez lenne a polgármester által emlegetett lekövetés? Ez lenne a probléma komplex megoldása, amiről évek óta beszélnek?” – tette fel a kérdést a frakcióvezető. Hangsúlyozta: a rend pártján álló MSZP ismét követeli, hogy folytassanak szakmai vitát ebben a kérdésben, döntsenek közösen a további teendőkről. „Fejezzék be a kampányt, a hazug sikerpropagandát ebben az ügyben is, hiszen sokkal súlyosabb a helyzet annál, mintsem, hogy okuk legyen az örömködésre” – szólította fel a fideszes városvezetést a szocialisták frakcióvezetője.