Feljutott az élvonalba a csak magyar hölgyekből álló kézicsapat Angliában

A Felvidék.ma számára külön öröm, hogy arról is beszámolhat: a sportörténelmet hozó bajnoki idényben az együttes egyik legjobb játékosa és gólkirálya a gútai Kürti Nikolett.

Talán nem túlzás sportörténeti sikerről írni annak a londoni női kézilabdacsapatnak a feljutása kapcsán, melyet kizárólag Angliában élő magyar hölgyek alkotnak. A London Angels ősztől az angol bajnokság első osztályában játszhat. A hírt az angol kézilabda szövetség is megerősítette.
A kizárólag szigetországban élő és ott dolgozó magyar hölgyekből álló London Angels számára nem jelentett különösebb gondot az angol második vonal, az amatőr csapat veretlenül zárta bajnokságot: nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek, s csupán egy döntetlenjük volt. Ezzel a remek teljesítménnyel kivívták, hogy ősztől az angol élvonalban indulhassanak. Ennek csupán egyetlen további feltétele, hogy a klubnak legyen utánpótlás együttese is . Kondor Gábor vezetőedző és a hölgyek most azon dolgoznak, hogy ezen a téren is megfeleljenek, a legismertebb közösségi portálon jelenleg is folyik a toborzás.
A London Angels másfél évvel ezelőtt jelentette be, hogy részt kíván venni az angol pontvadászatban. Az első csapatnak 16 tagja van, a keretben mindenki magyar anyanyelvű. A hölgyek a kézilabda mellett munkába járnak, vagy gyermeket nevelnek. A csapat nagyszerű feltételek mellett, a londoni olimpiai csarnokban tartja edzéseit.