2014. május 12-én éjfél után érkezett bejelentés

egy miskolci idős asszonytól, hogy 73 éves férje előző nap kirándulni és gombázni indult a Bükki Szinva forrás felett található erdős területre, azonban onnan nem érkezett haza és a szélsőségesre fordult időjárási viszonyok – erős esőzés – miatt nagyon aggódik érte.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Alosztályának munkatársai a Tevékenység-irányítási Központtal összehangoltan azonnal megkezdték az idős eltűnt személy felkutatását, amely eredményeként a kora hajnali órákban, 4 óra előtt nem sokkal egy elhanyagolt erdészeti úton megtalálták a férfit.
Az idős úr háláját egy köszönőlevélben fejezte ki a felkutatásában résztvevő rendőröknek, amelyben elmondta, hogy rendszeres természetjáró, amelynek során több külföldi hegyet is megmászott már, de ilyen nehéz helyzetbe ritkán került, mint most.
Elmondása szerint a rendőrök általi megtalálásakor olyan biztonságot jelentő, boldog érzés fogta el, amely mindenképpen arra ösztönözte, hogy köszönetét írásban is kifejezze.
„…Köszönet a kapitányságnak, azoknak, akik szívvel és lélekkel, több órás erőfeszítéssel, remek szervezéssel, meglepő találékonysággal, az én szerencsémre, a szerény kommunikációs lehetőségeket rendkívül zavaró időjárási viszonyok között is megoldották azt a feladatot, amire reális esély nem is volt. Felhőszakadással járó pokoli viharban, szakadatlanul zuhogó esőben, erdőt szaggató, csontig hatoló hideg, viharos szélben, bőrig ázva, zúgó saras patakká változott hegyi terepen, a koromfekete semmi világában, lámpa nélkül botorkálva, nyolc órás pokoli kínlódás után pillantottam meg a keresőlámpa fényét.
Ezt a biztonságot jelentő boldog érzést kevesen ismerhetik. Köszönöm. …”
Az eltűnt, de megtalált idős úr, mivel természetjárásai során rendszeresen filmez – mint ahogy a megyei rendőrfőkapitánynak írt levelében fogalmaz – az elmaradt kézfogás gyanánt e filmekből szedett össze egy csokrot a nehéz helyzetében segítségére lévő rendőröknek.
– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –