Ezt egyértelműen kijelentették azon a csütörtöki

fórumon, amelyet a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezett a területen élőknek.

A téma a lakások bérletéről szóló rendelet volt, amelyet a múlt héten fogadott el a miskolci testület többsége. Ennek egyik pontja, ha a szociális bérlakásban élő a lelépési díjat választja, akkor annak összegét, 2 millió forintot, csak akkor kaphatja, ha Miskolcon kívül vásárol ingatlant. A városvezetés ezzel az intézkedéssel szeretné felszámolni az avult telepeket.
A fórumra meghívták dr. Kriza Ákos polgármestert is, de helyette Kovács Zsolt kabinetvezető-helyettes jött, valamint a MIK Zrt. részéről Kottman Dezső. Váradi Gábor, a cigány önkormányzat elnöke a fórum elején azt hangsúlyozta: a telepfelszámolással egyetértenek, örülnek, hogy a város elindította ezt a programot, de a lelépési díjnál meghatározott feltétel sokakat megrémisztett.
Kovács Zsolt már a rendezvény elején kijelentette: nem igaz, csupán rémhír az, hogy a telepekről kiköltöztetik a családokat. „A rendeletben megfogalmazott kitétel nem kötelező érvényű, csupán ajánlat” – fogalmazott.
Részletek a pénteki Észak-Magyarországban.