A „Hazádnak rendületlenül” feliratú lelátói drapéria miatt

Kiket zavarnak a magyar jelképek a magyar stadionokban?

 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci szervezete már a tavalyi évben is jelezte: elfogadhatatlannak tartja, hogy az MLSZ szinte üldözi a nemzeti szimbólumokat, valamint bünteti a Diósgyőrt és szurkolótáborát egy a „Hazádnak rendületlenül” feliratú lelátói drapéria miatt – mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke.

Emlékeztetett, a decemberi közgyűlésen napirend után kérte Kriza Ákos polgármester és Sebestyén László akkori országgyűlési képviselő közbenjárását az ügyben, amit akkor a város polgármestere meg is ígért. „Hónapok teltek el azóta, és úgy néz ki, polgármester úr vagy nem tudta, vagy nem akarta megoldani ezt az ügyet, mivel a hozzánk eljutott információk szerint ezért a drapériáért továbbra is büntet az MLSZ” – hívta fel a figyelmet Pakusza.

Kiket zavarnak a magyar jelképek a magyar stadionokban?

A Jobbik politikusa nem érti, milyen politikai színezetre hivatkozik a szövetség nemzeti szimbólumaink esetében, ezért a mai napon hivatalos levélben kereste meg a szervezetet, hogy magyarázatot kérjen a sorozatos büntetések okát illetően.