Tisztelt Garancsi István!

 

Az amigeleken.hu szurkolói portál szerkesztői egyöntetűen úgy véljük, nem mehetünk el szó nélkül a Ligakupa döntő után történtek és az Ön nyilatkozata mellett.

Mi sem álltunk a pálya szélén a kispadoknál, ahogyan Ön sem, de mi nem is szeretnénk állást foglalni a témával kapcsolatban. Természetesen a zakó pörgetését az edzőnktől mi is láttuk, és ez minket kicsit sem zavart. Más említett dologgal kapcsolatban nem tudunk és nem is akarunk felvetést tenni.

Engedje meg nekünk és a klubunk alkalmazottainak, hogy úgy ünnepeljünk és tüzeljük egymást, ahogyan csak szeretnénk. Ez soha nem tartozik az ellenfél kispadjára, és ezzel nem is kell foglalkozniuk. Nekik azzal kell foglalkozniuk, hogy a csapatukból a legjobb teljesítményt hozzák ki a mérkőzéseken. Ha ez nem sikerül, akkor először mindig magukban keressék a hibát. A vereséget is lehet méltósággal kezelni. Persze lehet külső okokra hivatkozni, például a bírói ténykedést kritizálni – néha jogosan is – egy-egy mérkőzés kapcsán, de az Ön nyilatkozata kilométerekkel túllőtt ezen a ponton. Minket felháborít az, hogy a dologba belekeveri a tulajdonosunkat, és álszent demagógiával próbálja meg befolyásolni a közvéleményt.

Kedves Garancsi Úr! A szurkolók nem hülyék, ezért arra kérjük, ne azzal foglalkozzon, hogy Leisztinger Tamás vagyona mekkora. De ha már mégis említette, hadd reagáljunk rá.

Foglalkozzon inkább azzal, hogy melyik klub kap az államtól évek óta bújtatott pénzeket, és melyik klub az, amelyiknek emiatt a többi csapathoz képest jóval nagyobb a költségvetése? Melyik klub az, amelynek második csapata üstökös módjára emelkedett fel és különböző jogi szemfényvesztésekkel, mára már saját jogon indul a magyar első osztályban. Ha erre a kérdésre önmagának választ ad, egyből okafogyott lesz a mi tulajdonosunkkal foglalkozni.

Elképesztően kicsinyes dolog visszafelé mutogatni és a klubunk átigazolási politikáját emlegetni, az esetleges tartozásokról beszélni. Biztosak vagyunk benne, hogy volt ilyen, de ha akkor nem terelte jogi útra a dolgot, nem értjük, most miért hozta elő? Felhozza valami miatt az általunk igazolt játékosokat és azok értékét, miközben önök százmilliókat fizetnek a magyar és külföldi ”sztárjaiknak”. Garancsi úr! Nem érzi a kontrasztot? Éppen ezt emlegeti nekünk támadás gyanánt?

ÖN nem érti, hogy az MLSZ miért nem bünteti meg Tomiszlav Szivicset akkor, amikor a mérkőzés után kritizálja a játékvezetést, ugyanakkor teljesen természetesnek veszi, hogy José Gomest nem büntették meg ugyanezért. Mindemellett nyilatkozata végén őszintén reméli, hogy ”nem tussolják el ezt az ügyet is”, tehát itt Ön nyíltan csalással vádolja az MLSZ-t, utalván arra, hogy korábban már tussoltak el ügyeket. Önnek talán lehet ilyen kijelentéseket tenni?

Sajnálatos, hogy kisajátítja magának és csapatának a jó oldalt, az objektivitás teljes mellőzésével. Az is sajnálatos, hogy míg a konfliktusért nálunk még a tulajdonos is felelős, addig a saját felelősségéről nem beszél. Milyen büntetést kapott – vagy fog kapni – a másodedző a viselkedéséért? Hiszen miatta jutott el majdnem tettlegességig az eset. Milyen szankciókat alkalmazott az elmúlt években akkor, amikor az edzői sportszerűtlenül viselkedtek a pálya szélén? Ezekben az esetekben hányszor említették az ellenfelek az ön anyagi helyzetét?

Annak viszont örülünk, hogy az edzőnk, jelenlegi sikertelenségükre tett szavait elismerte, és leváltotta José Gomest.

A munkájához és a sikeres csapatépítéshez további sok szerencsét, és minden jót kívánunk!

Az utolsó fordulóban találkozunk! Mi már nagyon várjuk!