„Belegondolt a Fidesz, hogy mit művel nyomortelep-ügyben?”

– tették fel a kérdést a miskolci szocialisták hétfő délutáni közleményükben, reagálva Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő, a FIDESZ-KDNP miskolci képviselőcsoportja szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatójára.

Soós dr. Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő és Földesi Norbert szocialista önkormányzati frakcióvezető szintén hétfői,budapesti sajtótájékoztatója ürügyén szólalt meg. A sajtótájékoztatón elhangzottakra lényegében nem is reagálva azt fejtegette, hogy Miskolcon ma azért létezik gettó ügy, mert a szocialisták tönkretették és gettósították a várost. Szerinte a szocialisták ma is gettót akarnak, a Fidesz viszont rendet, s eltökélt abban, hogy felszámolja a nyomortelepeket.

A szocialisták ezzel kapcsolatban azt írták: amit Soós képviselő hétfői sajtótájékoztatóján előadott, közönséges rágalmazás, gyűlölködés, tehetetlen vagdalkozás. Ismét rámutattak arra, hogy amit a Fidesz nyomortelep-felszámolási programnak hív, az nem is létezik. Az „csak egy gusztustalan médiakampány”, ami – szerintük – ráadásul igen sokat ártott Miskolcnak, s mélyszegénységben élő vidéki embereket sarkallhat arra, hogy a városba költözzenek.

Íme, a szocialisták közleménye:

„Négy év városvezetés sem volt elegendő a Fidesznek ahhoz, hogy megoldja a Fészekrakó-, vagy a nyomortelep-problémát. Marad a szerintük bevált recept, az MSZP szidása.

Amit Soós képviselő hétfői sajtótájékoztatóján előadott, közönséges rágalmazás, gyűlölködés, tehetetlen vagdalkozás.

Egyszerűen nem bírja elviselni, hogy lelepleztük a kamu nyomortelep-felszámolási programjukat: hiába írták ugyanis bele a szociális bérlakásokra vonatkozó rendeletbe, hogy csak az kaphat pénzbeli térítést, aki nem Miskolcon vásárol magának új lakást, semmi sem fog változni, hiszen a szociális bérlakások bérlői ezt eddig is megkaphatták, kötöttségek nélkül, mégsem hagyták el az ingatlanokat. Ráadásul a telepeken található lakások jelentős része nem is önkormányzati bérlakás.

Amit Soós képviselőék az elmúlt héten tettek, az csak egy gusztustalan médiakampány, ráadásul igen sokat ártott Miskolcnak: mi lesz, ha a hazug híreiknek felülve – hiszen azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy a magántulajdonú ingatlan elhagyásáért is pénzt adnak – vidéki mélyszegények százai vesznek bagóért lakásokat Miskolc szegénynegyedeiben, várva a potya 1,5-2 millió forintra?

Ezen gondolkodjon el Soós úr, s ha lehet, beszéljen a problémáról a főnökeivel is”.