Aszaly  detektív utódjai… Révai Hajdu Viktória

A Rendőrség Napja alkalmából Dr. Vereckei

Csaba r. dandártábornok Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya Révai Hajdu Viktóriának az RTL Klub szerkesztő-riporterének – a 2014-es „Év Médiapartnere – Aszaly Antal” díjat adományozott.

A díjat a megyei rendőr-főkapitányság épületében 2014. április 28-án, ünnepélyes keretek között, a megye rendőri vezetőinek jelenlétében dr. Mecser Tamás r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány -helyettes adta át.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány felajánlása alapján Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya 2008-ban díjat alapított: „Aszaly Antal – Az Év Médiapartnere” címmel.
Az alapító a díj odaítélésénél fontos szempontnak tekintette, hogy azt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal napi kapcsolatban álló, és munkáját leginkább tárgyszerűen, hitelesen bemutató újságíró kapja meg.

Mintegy 130 évvel ezelőtt az európai államok közül Magyarország elsőként vezetett be egy sereg kriminalisztikai és büntetőjogi újítást. Úttörőként ismerte fel a sajtó rendkívüli fontosságát a bűnüldözés gyakorlati munkájában. A magyar rendőrség az 1880-as években szélesre tárta kapuit az újságírók és a nyilvánosság előtt. Thaisz Elek Budapest első rendőrfőkapitánya hely hiányában a rendőrséggel szemközt lévő „Két Korona” étterem külön szeparéjában rendszeresítette a korabeli sajtóirodát. Itt rendőrtisztviselők találkozhattak az újságírókkal, akik megkaphatták aznapi szenzációjukat. Az úgymond igazi sajtóirodára 1885-ig kellett várni, ahol a zsurnaliszták délben és este átvehették a rendőri híreket. A közvetlen kapcsolatot Aszaly Antal detektív tartotta az újságírókkal, ily módon ő volt Magyarországon az első rendőrségi sajtóreferens.
A tisztes hagyományokat követve alapította a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitány 2008-ban „Aszaly Antal – Az Év Médiapartnere Díjat”.