Mit mondott Kriza Ákos vasárnap délben?  A szavazatokat nem szabad megosztani, és együtt kell, hogy gondolkozzunk, ugyanúgy, ahogy eddig…

Kriza Ákos. Miskolc polgármestere dél körül családjával adta le

szavazatát. A minap.hu-nak elmondta, „Miskolc számára kiemelten fontos a mostani választás”, melynek tétje az véleménye szerint, folytatódhat-e a kormány támogatásával és segítségével, a Miskolc számára kiemelten fontos munkahelyteremtés.

– Azt várom a választástól, hogy ugyanúgy dolgozzunk tovább, mint ahogy eddig: a város harmóniában a kormánnyal. Annak a stabil egységnek a tovább munkálkodását várom, amely felállt az elmúlt években. Éppen ezért azt gondolom, a szavazatokat nem szabad megosztani, és együtt kell, hogy gondolkozzunk, ugyanúgy, ahogy eddig – fogalmazott a polgármester.

 

Kriza Ákos annak a véleményének adott hangot, hogy Miskolc számára kiemelten fontos a mostani választás. Emlékeztetett rá, hogy a kormány kiemelt fejlesztési központtá nyilvánította Miskolcot – a választás tétje az, hogy ez a folyamat, a munkahelyteremtés folytatódhat-e kormányzati támogatással és segítséggel.