Az LMP szerint csakis a rájuk leadott

szavazatok viszik Magyarországot a megújulás felé és távolítják el az elmúlt huszonöt év harácsolásától, korrupciójától.

Szél Bernadett, az LMP párt társelnöke szombaton újságírók előtt azt hangsúlyozta, csakis egy erős LMP akadályozhatja meg a Fidesz újabb kétharmados többségét. Az LMP-s politikus ezért arra kérte minden szimpatizánsukat, hogy vasárnap, az esetleges rossz idő ellenére is menjen el szavazni. „Lehet, egy kicsit megáznak az utcán, de garantáljuk, hogy a következő négy évben senki nem fogja a víz alá nyomni őket” – üzent a választóknak Szél Bernadett.

Az Orbán-kormány teljesítménye „kerek nulla” – fogalmazott, majd úgy folytatta: valójában az történt, hogy az „egyik oligarchacsoportot felváltotta a másik”. „Előtte balról szívták az ország vérét, most pedig jobbról szívják” – mondta Szél Bernadett, aki szerint a szavazóknak nem szabad „további bizalmat adniuk ennek a két pártnak a lopásokhoz, hazugságokhoz és cinizmushoz”.

Kiemelte, a parlamentbe visszakerülve folytatják az „áfacsalások hálózatának felderítését”, emellett minden politikus ellen rendszeres és kötelező vagyonvizsgálatot kezdeményeznek. „Hosszú távon ettől azt reméljük, hogy a politikusok megtanulnak késsel, villával enni” és kinevelődik egy olyan politikusi gárda, amely nem hajlamos a „közpénzekkel üzérkedésre” – fejtette ki.

Szél Bernadett kitért a paksi atomerőmű bővítésére is, amellyel szerinte Magyarország „atomgyarmattá” válhat, és ez ellen kizárólag az LMP küzdhet hitelesen az Országgyűlésben. Megjegyezte azt is, hogy az LMP kitart az állambiztonsági múlt titkainak feltárása és a nők érdekeinek képviselete mellett.