A Miskolci Turisztikai Kft. élére egy

olyan vezetőt, Czinkné Sztán Anikót állított dr. Kriza Ákos polgármester, aki 2 és fél éves ténykedése alatt – mint Bazin Géza fogalmazott – „tört, zúzott, rombolt”, károkat okozott a cégnek, a városnak. Bár őt végül leváltották, elismerve az alkalmatlanságát, az általa korábban elhelyezett „aknák” közül a napokban robbant egy: Czinkné egy korábbi intézkedését a bíráságon támadta meg egy cég, s a bíróság – immár jogerősen – a cégnek adott igazat. Ez a bukott per, a majdani kártérítés akár százmillió forintjába is kerülhet az adófizetőknek. „Előszedik-e Czinknét a károkozás miatt? Kifizettetik-e vele az általa okozott veszteséget?” – kérdezte a szocialista képviselő. Hozzátette: ebből a pénzből sok minden épülhetett volna a városban, de például költhették volna a tömegközlekedés fejlesztésére is.

Kijelentette azt is, hogy az MSZP szerint sem a jelenlegi városvezetésnek, sem a Fidesz két trafikmutyista országgyűlési képviselőjének nincs alapja arra, hogy négyéves ámokfutásuk után ismét kérjék a választók bizalmát.