A körzetben van esélye a baloldalnak, kérdés, hogyan szerepel a Jobbik jelöltje. Miskolc egyes

A közvélemény-kutatók februárban rögzített

és a napokban közölt felmérései, illetve az Index múlt hétfőn közzétett mandátumbecslése szerint az egyéni választókerületek nagy részében lefutottnak tűnik a választás, a Fidesz akár ismét kétharmados többséget szerezhet a parlamentben. Kevés olyan választókörzet van, ahol izgalmas lehet a választás.

Mandátumbecslésünk szerint a fővárosban nagyjából kiegyenlített lesz a kormánypártok és a baloldali együttműködés pártjainak versenye. A baloldal emellett még néhány vidéki nagyvárosban, illetve Pest megyei választókerületben reménykedhet, míg a Jobbiknak két-három helyen láttunk halvány esélyt a győzelemre.

Miskolcon van azonban az egyetlen körzet (1. számú vk), ahol a Fidesz és a baloldali pártszövetség is nőt indít (Csöbör Katalin ellen Nagy Korsa Juditot). A körzetben van esélye a baloldalnak, kérdés, hogyan szerepel a Jobbik jelöltje, aki a párt helyi lelnöke. Itt indul egyébként a Rend Párt egyetlen jelöltje, Király Zsolt Ferenc. Cikk itt.