Budapest – A HELL ENERGY Magyarország Kft.

másodmagával indított személyiségi jogi perében a Debreceni Ítélőtábla másodfokú jogerős határozatában helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely megállapította, hogy az Északhírnök internetes portál tulajdonosa megsértette a felperesek jóhírnevét, illetve Barabás Zsolt képmáshoz fűződő jogát.

Az Északhírnök magyar internetes portál 2013. április 11. napján megjelent „Energiaital. Maradandó károsodást okozott az energiaital, egy fiatal meghalt” című cikkében jogosulatlanul használt fel a HELL ENERGY Drink termékről és Barabás Zsoltról készített fényképfelvételt. A megjelent cikk szövegét így megalapozatlanul társította a piacvezető vállalat termékével, noha a cikk általánosságban az energiaitalokról szól, nem pedig konkrétan egy márkáról. Az ÁNTSZ vizsgálatán alapuló hír általánosan vizsgálta az energiaitalok túlzott fogyasztásának lehetséges mellékhatásait. A közzétett hírben használt képeken nem csak az energiaital márka terméke látható, hanem Barabás Zsolt is, aki magánszemélyként semmilyen módon nem járult hozzá a saját célra – egy a HELL gyárában tett látogatás során – készült kép közzétételéhez.
A jogerős ítélet a kettős jogsérelem súlyára tekintettel A jogerős ítélet a kettős jogsérelem súlyára tekintettel nyilvános elégtétel adására, kártérítés megfizetésére és perköltség viselésére kötelezte az Északhírnök internetes portált üzemeltető alperest.