Román kártya. Vendégmunkások vagy alvállalkozók?

 

„Szomorú, hogy

bizonyos politikai erők még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy a határainkon túl is élnek honfitársaink, akik nem önszántukból kerültek a határ túloldalára. Románnak tilulálják az erdélyi magyarokat, a székelyeket. Így próbálják megtéveszteni a városlakókat, hogy szavazatokat nyerjenek” – olvasható a Miskolci Polgármesteri Hivatal közleményében. A városháza Földesi Norbert szerda délutáni sajtótájékoztatójára reagált, ahol az MSZP frakcióvezetője – a miskolctapolcai strand területén zajló építkezésen készült fotók alapján – azt firtatta, mit keresnek külföldi rendszámú kisbuszok az önkormányzati beruházás helyszínén.

Földesi ugyanakkor egyetlen szóval sem említette az erdélyi magyarokat, a székelyeket, de még a románokat sem. „Nem miskolci, nem magyar rendszámú” kisbuszokról beszélt, s azt tudakolta, miért nem miskolci cégek végzik a szerkezetépítést (a fotókon szereplő egyik román rendszámú kisbuszon ugyanis ott virított az SC Kozmarom SRL nevű, szerkezetépítéssel foglalkozó cég matricája – a szerk.).

Felvetésére sértődötten reagált a városháza. A következőket írták: „Jelenleg az építési területen kb. 80 ember dolgozik. Nagy részük a budapesti GEDI Szerkezetépítő Kft. alkalmazásában állnak. Ez a kft. több erdélyi magyar munkavállalót is alkalmaz, akik közül 8-an dolgoznak az építkezésen. Az alvállalkozók saját maguk választják ki munkavállalóikat, ebbe nem szólhat bele senki, hiszen ez így van minden törvényesen működő vállalkozás esetében”.

Csakhogy azt senki sem firtatta, hogy a budapesti GEDI Kft. milyen nemzetiségű munkavállalókat alkalmaz, a városháza mégis ezt a látszatot próbálta kelteni közleményében. A szerkezetépítéssel foglalkozó cégről, az SC Kozmarom SRL-ről ugyanakkor semmit sem írtak, azt meg sem említették. eszakonline.hu