A Fidesz a rezsifórumok tapasztalatai

alapján azt is kezdeményezi a kabinetnél, hogy a mérőórák cseréjének költsége ne a fogyasztókat terhelje, valamint hogy a mérőórákon jelzett fogyasztás és a számlázás kerüljön szinkronba – mondta a politikus. A kormánypárt „3+1” javaslatának része a bekötési, bekapcsolási díjak és fejlesztési hozzájárulások felülvizsgálata is az építési vállalkozók szövetségével való egyeztetést követően – ismertette a frakcióvezető, hozzáfűzve, hogy ezek a költségek az ország különböző területein változóak, a hálózatbővítési díjak minimum 60-70 ezer forint között mozognak.

Rogán Antal a közműalapdíjakról azt mondta, hogy ezek „nem kis költséget” jelentenek a családoknak, hiszen például a villamos energiánál ez évi 2-3 ezer forint, a gáznál 10-15 ezer, a távhőnél pedig 57-84 ezer forint. (A frakcióvezető vélhetően bruttó árakról beszélt – a szerk.) A mérőórák cseréjéről szólva megjegyezte, hogy a díjszabások itt is nagyon eltérőek, de akár 115 ezer forintba is kerülhet a csere.

Mindezzel akár évi százezer forint körüli összeget is spórolhatnak a fogyasztók – közölte Rogán Antal, hozzátéve, azt kérték, hogy a kormány a következő ülésén foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel.