Szabó Tamás, a DVTK ügyvezető igazgatója

elmondta: Nagy öröm számomra, hogy a csapat életében az idei év legfontosabb igazolását én jelenthetem be, ami nem más, mint a Borsodi, aki immár hazai pályán, a DVTK főszponzoraként járul hozzá a csapatunk sikereihez. Igazán kedvező feltételekkel sikerült megállapodnunk, hiszen eredményeket akarunk elérni és ennek köszönhetően a jövőben az eddigieknél is több teltházas mérkőzéssel számolunk. A Diósgyőr főszponzora nem csak a csapatot segíti, hanem a szurkolók jobb kiszolgálásában is részt vesz a jövőben, a stadionban is Borsodi sört csapolunk majd. boon.hu